Figyelemmel kísérem az oktatási törvény új tervezetéről szóló írásokat, véleményeket. Olyan pedagógiával foglalkozó szakemberek mondják el véleményüket, akik évek, évtizedek óta fontos személyiségei a hazai pedagógiai életnek. Remek írásokat olvastam például Nahalka István blogjában és az OktpolCafé oldalain. Utoljára azt olvastam, hogy csodálkoznak mennyire nem reagálnak a tervezetre a gyakorló pedagógusok.
Pedig, nekem is támadtak gondolataim. Egy gyalognak is fontos szerepe lehet egy játszmában:)
Negyed évszázada koptatom tanító-tanárként az iskola kövezetét. Ebből az időszakból talán az első 5 év telt el viszonylag nyugodalmasan (Csak a szakfelügyelők megjelenése okozhatott időnként forrongó, illetve jeges légkört az iskola falai között.), aztán folyamatosan változtunk, változtattunk, szerveztünk, terveztünk, átírtunk, fejlesztettünk, költöztünk, összevontak, és valahogy minden kezdődött elölről. Persze, ezalatt több továbbképzést, tanfolyamot elvégeztünk, hol kötelezően, hol önként vállalva (Nálunk ez volt a gyakoribb, igazán demokratikus vezetőinknek köszönhetően). Gyártottuk folyamatosan a papírokat, folyamatosan átdolgozva azokat. Mire a kidolgozott programok elérhették volna a felülvizsgálati időszak végét, s valóban hatékonnyá válhattak volna, mindig érkezett valami új, NAT - Kerettanterv - képességfejlesztés - esélyegyenlőség - minőségbiztosítás - kooperatív módszer - kompetencia-mérés - IKT .-...., nem sorolom tovább az elmúlt 2 évtized legfontosabb, az őt megelőzőnél mindig jelentősebb kifejezéseit. (Külön fejet hajtva a kimaradottak előtt. :) ) Folyamatában néztem végig, hogy az eleinte lelkes harmincas kollégáim, hogy lesznek érdektelen negyvenesek, majd pesszimista, kedveszegett és kiégett ötvenesek. Többüknek sikerült feltöltődniük aztán újra csak a tanórákon, becsukva maguk után a tanterem ajtaját, de az intézmény átszervezés innovációjának területéről teljesen visszavonultan folytatták tovább pedagóguspályájukat.
Igaz is a felsorolásból elfelejtettem, hogy a papírgyártás mellett 19-20 - 22 - 24 - 22 tanórában tanítani is illett (A törvényben leírt, -ható munkaidő-kedvezmények, hát, csak -hatók maradtak.), felkészülni a másnapra, s tanórákon, tanórákon kívül nevelni, szülővel, gyerekkel, kollégákkal, ... kapcsolatot tartani is. Elviselve a kéthavonkénti tanítási időkeret elszámolás csodálatait. - Csak az első hónapban kellet írnunk, hogy mennyi időt töltünk tanítással, iskolai feladatokkal, felkészüléssel, ... természetesen tanórán kívül. Aztán kiderült, hogy ez senkit nem érdekel:( (Talán finanszírozási problémát vetett volna fel?) Maradt a kötelező órák bevésése, melyek nem kis csodálkozásra heti 25 óra mellett is képesek voltak mínusszal zárni a két hónapot. (Többlettanítás, túlóra el:( )
Már semmin sem csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy a tanulóinkat hétvégenként, mint magánember vihetjük kirándulni, múzeumba, moziba, mert így nem kell munkaként elkönyvelni az ezzel eltöltött időt. (Bezzeg máshol a kiszállási időt is! Sajnos oktatási területen, a néhány szinttel magasabban lévőknek még nem esett le, hogy a pedagógus, többnyire egy különleges élőlény, mely inkább meggyőződésből, mint kötelezően előírtaknak megfelelően dolgozik, még képes lelkiismereti funkciókra. Ezt nem mindig mondhatom az általuk igénybe vett többi szolgáltatóról ld.: villanyszerelő, ...szerelő, festő, ... Félreértések elkerülése végett, ők nemcsak lelkiismereti funkciók miatt dolgoznak:)
Igen, azt ki is felejtettem a nagy gondolkodás közben, hogy az oktatás is szolgáltatássá vált, az évek során, csak mi nem mondhatjuk el, hogy "Szolgálunk és védünk - vagy valami hasonló:)" A pedagógiához ennek következtében mindenki érteni kezdett. Minősített a 2. osztályos tanuló, akire éppen aznap nézett csúnyán a nevelő, az iskolát csak a beiratkozáskor látott szülő, valamint mindenki, aki bármilyen kapcsolatban állt az intézménnyel, hiszen az intézmény külső kapcsolatai is meghatározottakká váltak. Természetesen fontosak is voltak, mármint a külső kapcsolatok.
(Kevesen hinnék el, ha elmesélném, hogy egy óralátogatásnak szempontja lehet, hogy a pedagógus keveset mosolyog az órán, s vajon miért használt elégedetlen hangot az óra elején, amikor kiderült, hogy 25 tanulóból 20-nak nincs házi feladata:( )
Pályázatok, igen pályáztunk is. További több száz programot készítettek el intézmények, kollégák, gyermekekkel, ifjúsággal foglalkozó szakemberek. Több könyvre, Cd-re, Dvd-re való értékes ötlet került az enyészet martalékává. Tisztelet annak a néhánynak, melyből most is lehet meríteni. A többi irattárak, asztalfiókok, szekrények mélyén fekszik, porosodik. Kár a szellemi termékek ilyen szinten való pazarlása, mely nem is került kevés pénzünkbe. Szerintem még nem késő, talán nyilvánossá lehetne tenni ezeket a munkákat, hiszen tér az lenne rá. (Hé, valaki, valaki!!!)
Most döbbentem rá, hogy mindeddig egy szó, nem sok nem hangzott el az új tervezetről. Igaz, hogy új az kérdéses, hiszen olvasva csak régit talál benne az ember, sőt abból is túl régit. Visszavezet negyed évszázaddal ezelőttre vagy még korábbra. Mintha a társadalmi szerepváltásnak megfelelően letörölni igyekezne az előző évek eredményeit, elképzeléseit.
Apróságok:
Esélyegyenlőség kérdése csak egy-két helyen jelenik meg - sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó mondatok:( - pedig egyre nyílik az olló önkormányzatok, intézmények, családok, gyerekek között.
Finanszírozás - csatlakoztatva az előző sorokhoz. Az iskolát fenntartó önkormányzatok többsége nem volt képes kiegészíteni a fejkvótából befolyó összegeket. - Most a béreken kívül mindent a fenntartónak kellene finanszírozni. Eddig is összevonások, bezárások zajától volt hangos a média. Majd most! (Ki finanszírozza a 2, 5, 10, ...40 intézményből álló mamutokat?) Főként, hogy 8 fő igényeként előkészítő osztályt, "kissebségi" osztályt, középiskolára felkészítő (Aki elvégezte a nyolcadik osztályt, nem érett még a középfokú tanulmányokra???) osztályt, kistelepülésen alsó tagozatot kell(ene) létrehozni. Persze, mindezek csodálatosak lennének, ha nem ebből a rengeteg "kislétszámú" csoportból adódtak volna gondok:( Miután az iskolának használt termek, épületek átszerveződtek, urambocsá használhatatlanná váltak, mert eddig nem lehetett gazdaságosan fenntartani, most újrázunk. - Magánemberként én is azon a véleményen vagyok, hogy minden gyerek lehetőleg a lakhelyén járjon alsó tagozatra, de hát akkor, miért vertük szét a lehetőségét????, hangoztatva, hogy a magyar pedagógusra "tizenegynéhány" tanuló jut. - Miért csak én éreztem úgy, hogy az intézmény 560 tanulóját tanítom egy hét alatt, egy osztályban 34-26 főt??? Mi voltunk a kivételek?
Intézményvezetés: A munka-közösségvezető kinevezhető maximum 2 -szer öt évre:))) Az igazgatónak pályáznia sem kell, ha a fenntartó és tantestület támogatja (vagy annak az 51 százaléka?:( ) Visszás, nekem igen. Igaz, több helyen pályázattal együtt sem volt vitamentes, problémamentes a kinevezés. Több helyen a politika "csuklóból megoldotta".
Nevelői munkát segítő dolgozók: gyereklétszámra leosztva - 20 %-ban meghatározva:) - Mindig azt gondoltam, hogy a munka nagysága határozza meg a dolgozói létszámot, nem a százalék.
Ma nincs takarítónő csak délután az iskolában, délelőtt a ped.asszisztens, jobb esetben a pedagógus maga mos fel a folyóson. Időnként egy-egy nagyobbacska tanítvány is beszáll a tócsák, miegyebek felszámolásába.
Rendszergazdákról ne is beszéljünk, őket meg sem említi a vitaanyag. Pszichológus, szociológus papíron. Tényleg csak a megszállott fog közalkalmazotti bérért dolgozni közülük. Vajon hány iskolában tudják biztosítani a 25-30 fős osztályokban a képességek szerinti fejlesztést pedagógust segítő szakemberek híján?
Viszont díjazom, hogy a képességvizsgáló teamben szakemberként megjelenik egy-egy tanító is.
Jelenleg "kiszáll" a vizsgálatot folytató személy, s osztálykeretben megfigyeli a gyermekeket-ha kell tizenhármat egyszerre. Majd kapunk egy papírt, állapot fenntartva. Fejlesztés, a 6 éves korban elkészült vizsgálat alapján:(
- Legalábbis nálunk.
Terjedelmesen, részleteket érintettem, nem beszéltem az 5 soros tanulói-, szülői-, 10 soros pedagógus kötelességekről, a pedagógus életpályáról, ... , de amit leírtam, terápiának nem volt utolsó. Most valahogy könnyebb. Lehet, hogy folytatom? (Hiszen nálunk, csak most fog róla szó esni. Lemaradottak vagyunk, vagy elmaradottak?)
Egy titok, melyet még megosztanék - nem tartozom azok közé, akik elvesztették a lelkesedésüket, innovációra való hajlamukat, bár az utóbbi időben én is az óráimra fordítom a több időt, na meg a srácokra. A 15 évvel ezelőtti tantervet már rég kidobtuk, de az akkori tanítványom még mindig megáll velem beszélgetni:)))
